Kézműves bemutatkozások
2012.02.02
Mikor a három jó barát újra találkozott, már levélhullós őszbe fordult az idő.
Gombóc, a sün nagy munkában volt. Nyakán a tél és ő még nem állt készen a téli vackával. Reggeltől estig hordta, túrta, formázta a levelekből, füvekből épülő téli alvóhelyét. Ebben a nagy, halaszthatatlan munkában zavarta meg a barátja, Csőrke. A veréb látta, hogy sün barátja milyen nagy igyekezettel dolgozik, ezért nem is nagyon merte megszólítani.
- Nem zavarlak? - kérdezte bátortalanul a süntől.
- Hát meglehetősen késében vagyok a búvóhelyemmel.
- A gyerekek nem segítenek?
- Nincsenek már gyerekek. Előkerült az anyjuk és hazavitte őket. Egyedül vagyok megint.
Csőrke bólogatott, hogy megérti a sün problémáját, aztán nem beszéltek, mert Gombóc egy percre sem volt hajlandó megállni. A veréb csak állt, bámészkodott, várta, hogy Gombóc tartson egy pár perc szünetet. Amint így nézelődött és érdeklődve kapkodta a fejét ide-oda, ijesztő dolgot látott a magasban. Komor, fekete felhő mutatkozott az égen. Madárérzéke azt súgta, hogy csúnya idő közelít. Gondolta, hogy figyelmezteti a barátját a közelgő rossz időre.
- Te, Gombóc! Úgy látom, hogy hamarosan nagy égszakadás lesz.
- Dehogy lesz. Az időváltozást megérzik a tüskéim. Akkor bizseregni szoktak.
- Pedig száguld felénk egy nagy fekete felhő.
- Mire ideér már réges-régen készen leszek a fészekkel.
- Túl gyorsan közelít. - aggodalmaskodott Csőrke. Most már csak az eget nézte. Egyre jobban sötétedett, a szél pedig kezdett megélénkülni. A száraz levelek futkosni kezdtek a talajon, az ágak egyre mélyebbre hajoltak. Gombóc láthatóan ügyet se vetett a közelgő viharra. Szünet nélkül építgette a fekhelyét.
A fekete felhő egy pillanat alatt a fejük fölött termett. Akkora szél csapott le, hogy a két lábon álló kisverébnek a fűbe kellett markolnia körmeivel, hogy ne sodorja el a szél. Most már Gombóc is megállt a munkával. Ijedten nézte a magasban összecsapó felhőket és a sebesen sodródó leveleket maga körül. A napok óta épülő fészke hipp-hopp tönkrement. Olyan erővel fújt a szél, hogy az utolsó darabig elsöpörte a leveleket a közelükből. Gombóc összegömbölyödve várta ki a vihar végét, Csőrke egy bokorba bújva vészelte át.
Csupán néhány percig tombolt a szél és csepegett az eső. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan robogott el a fekete felhő és a vihar. Az ég tisztulni kezdett, a szél pedig elcsendesedett. Csőrke kimerészkedett a bokorból és leszállt a fűbe, ahol még néhány perce vastag levélszőnyeg állt. Most egyetlen levél sem látszott messze környéken, mindet messzire sodorta a szél. Gombóc is kiegyenesedett. Most látta csak, hogy a napok óta végzett munkája semmivé lett. Eltűnt a sok levél, eltűnt a téli fészke. Mindene odaveszett.
Csőrke látta Gombócon az elkeseredést. Rettentően megsajnálta.
- Oh, Gombóc! A vihar mindent elvitt.
- Oda a munkám. Oda a vackom. – siránkozott a sün és már könnyek szöktek a szemébe. Csőrke tipegett-topogott a sárga fűben. Most azonnal ki kell valamit találnia, hogy Gombócon segítsen. Törte-törte a fejét és támadt is egy remek ötlete.
- Gombóc, valami eszembe jutott. Maradj itt! Elmegyek egy kis időre. El ne mozdulj innen!
A sün bólogatott, hogy megértette az utasítást és nem fog elmozdulni sehová sem. Csőrke pedig már repült is, hogy megoldást hozzon Gombóc problémájára. Először is fel kellett keresnie kaptár lakó barátját, Szurkát. Szerencse, hogy ősszel már nem dolgoznak a méhek, ezért otthon találta Szurkát. Elmondta neki, hogy mi történt Gombóc téli vackával. Aztán beszélt a nagy ötletéről, amivel segíteni tudnának Gombóc baján. Ezután a méh riadóztatta a rajt és követték Csőrkét az erdőbe.
Csőrke még a nyáron felfedezett egy üres bagolyfészket egy fa tetején. Többször is megpihent a puha, lakájos, tágas fészekben. Arra gondolt, hogy ezt az elhagyatott fészket a méhek segítségével Gombócnak adja. Több ezer méhecske és néhány veréb barát elegendő lesz a fészek elszállítására. A terv jól sikerült. Mint egy nagy tálcát, úgy tették le a fészket Gombóc elé. A sün repesett az örömtől.
- Íme a téli vackod. Igaz, nem levelekből van és a formája sem olyan, mint amilyet te készítesz, de meleg és tágas. - mondta a veréb.
- Jaj, Csőrke, ez csodálatos! Mindig egy ilyen kényelmes otthonra vágytam.
- Akkor hát vedd birtokba!
Gombóc úgy is tett. Belemászott és próbálgatta, hogy milyen érzés a fészekben lakni. Csőrke meghatódva nézte, hogy mekkora örömöt okozott sün barátjának. Közben a méhek elbúcsúztak és elrepültek. Csőrke még egy ideig figyelte, hogy a sün miképp rendezkedik be új otthonába, aztán ő is ment, mert a feleségének feltétlenül el akarta mesélni, hogyan segített Gombócnak.
A nagy boldogságukban elfelejtették megbeszélni, hogy mikor találkoznak legközelebb. Ám az mindig tudható, hogy a találkozásaik egészen váratlanok tudnak lenni.
