Kézműves bemutatkozások
2012.07.18.
Hipp-hopp híre ment, hogy új lakó érkezett az erdőbe. Mindenki látni akarta az óriásmadarat. Félix azonban nem kedvelte, hogy folyton megállítják. Nem szerette azt sem, ha mindenki bámulta. Idegesítették azok, akik kuncogtak a háta mögött. Egyébként sem volt egy kedves lélek, de a körülötte zajló felhajtástól még mogorvább lett. Szétcsapta nagy, színes szárnyait és azokkal ijesztgette a bámészkodókat. Senkit nem tűrt el maga mellett. Egyedül Csőrkével beszélgetett szívesen és általában vele töltötte az idejét.
Nem meglepő ez, hiszen a veréb segítette a beilleszkedésben. Együtt próbáltak fészket keresni. Ez nem volt könnyű feladat. Félix, fába vájt odúban szeretett volna lakni, de egyetlen ilyen lyukba se fért bele, még a feje sem. Ezután az elhagyott fészkek között keresgéltek. Vagy a méret nem volt jó, vagy az állapota. Némelyik annyira megviselt volt, hogy esetleg egy verebet kibírt volna, de a termetes macao papagájt már nem. Ezután kezdtek el a gyökerek között búvóhelyet találni. Üres róka vermeket kerestek fel. Találtak , többet is. Ám Félix idegenkedett az alacsony szálláshelyektől. Madár lévén, mégiscsak a magasban érezte jól magát. Sőt, igazából a verébcsalád közvetlen szomszédja szeretett volna lenni. Ennek az ötletnek meg a verébasszony nem örült. Eltűrte, elfogadta az új barátjukat. Szemet hunyt a mogorvasága és a hangos kiabálása felett. Azt azonban már túlzónak tartotta, hogy a szomszédjuk legyen. Mióta Félix az erdő lakója, folyton Csőrkét nyaggatja. Mindenhová követi, mint egy árnyék. Legalább az otthonukban nyugalmuk legyen tőle, ezt akarta a verébasszony. Így aztán, fészek hiányában, Gombóchoz fordultak tanácsért. Neki mindig jó ötletei szoktak lenni. És ez most sem volt másként. - Egy ilyen nagy madárnak a legjobb hely, a méhkaptár lenne. – közölte a verébbel és Félix- szel.
- Dehogy költözök a méhek közé! – háborgott Félix.
- Nem kell közéjük menned. Szerintem Szurka tud egy-két elhagyatott kaptárt mutatni. – mondta a sün, amitől Félix morcos képe felderült.
- Akkor siessünk Szurkához! – mondta a verébnek, aki már igencsak a feje búbjáig volt Félix- szel, akitől egy perc nyugta nem volt. Remélte, ha megtalálják neki a megfelelő otthont, levegőhöz jut tőle. Minden jól alakult. Szurka tudott egy üresen álló kaptárt, aminek az egyik oldala teljesen hiányzott. Ezért kényelmesen ki és befért rajta a madár. A belsejét is megfelelően kényelmesnek találta Félix. Minden tetszett neki, de egy hiba mégiscsak akadt, amit szóvá is tett.
- Csőrke, találj valakit, aki felemeli a magasba ezt az odút. Pont a ti fészketek mellé szeretném kérni.
Csőrke nem talált szavakat. Csak pislogott, mint egy hal és nem tudta, hogy mit feleljen erre a képtelen kérésre. Ugyan, ki a csuda tudná feltenni a kaptárt egy fa tetejére? Esetleg egy elefánt, de az meg legközelebb csak az állatkertben található.
- Félix, ez lehetetlen! Itt nincs olyan erős állat, aki egy ekkora faházat feltesz a fa tetejére.
- Hát ez szép! – morgott a madár – Akkor legalább a fészketek alá juttasd el!
- Azt hiszem, ezt sem tudom megoldani. Ehhez megint egy nagyon erős állat kellene.
- Képes lennél itt hagyni engem az erdő szélén, ahol egy lélek se jár? Van neked szíved?
- Persze, hogy van.
- Itt laksz, de bármikor bejöhetsz a sűrűbe. – mondta Szurka, hátha neki sikerül meggyőzni Félixet. – Mi sem lakunk egy helyen Csőrkével és Gombóccal, mégis minden nap találkozunk.
- Igen, ez pontosan így van. – helyeselt a veréb.
- Rendben. Csak azért egyezem bele, mert tudom, hogy naponta többször el fogtok jönni hozzám.
Szurka és Csőrke egymásra néztek. Naponta többször? Hát már sosem lesz nyugalmuk a papagájtól? Minden percüket vele kell tölteniük? Hát kisbaba ő, hogy mindig vele legyenek?
- Tudjátok, megszoktam, hogy mindig van körülöttem valaki. Az esőerdőben tízen laktunk együtt. Az állatkertben meg minden oldalról állatok vettek körül. Jobbra a maki család lakott. Balról a paradicsommadár volt a szomszédom. Velem szemben a leguánok laktak. Mögöttem meg…
- Jól van, jól van! – szakította félbe a beszédes papagájt Szurka – Minden nap többször eljövünk, ha akarod!
Csőrke sűrűn bólogatott a méh szavaira. Bármit megígért volna, csak hogy egy kis levegőhöz jusson Félixtől. Így aztán sikerült megegyezniük, hogy bármikor láthatják egymást. Félix is akár naponta többször jöhet vendégségbe hozzájuk. Minden lehet úgy, ahogyan a nagy madár akarja, csak egy kis nyugalmuk legyen tőle. A méh és a veréb szépen megvárták, amíg Félix elhelyezkedik a házában. Végignézték amint totyog, fészkelődik benne, belakja a házát. Örömmel látták, hogy máris megszerette az új otthonát. Aztán búcsúzkodni kezdtek tőle, hogy mennek a saját helyükre, nyugovóra térjenek. Végre kipihenhetik az egész nap fáradalmát, amit Félix okozott nekik. Már menni is akartak, amikor a papagáj eléjük ugrott. Majd frászt kaptak a rémülettől. – Én még nem akarok aludni. Hazakísérlek benneteket. Hazafelé pedig beugrok Gombóchoz, hogy váltsak vele néhány szót.
Szurka és Csőrke rögvest lelombozódtak. Sosem fognak megszabadulni Félixtől. Még álmukban is őt fogják látni. És úgy tűnt, hogy Gombóc sem marad ki Félix erőszakos barátkozásából.
Aznap este, Csőrke és a felesége arról beszélgettek, hogy miképpen szoktassák le Félixet arról, hogy folyton csimpaszkodjon valakin. Azt gondolták, hogy a legjobb lenne, ha egy másik macaoval barátkozna. Egy olyan társra lenne szüksége, mint saját maga. Igen ám, de messze környéken nincs még egy olyan madár, mint Félix. Talán a városi állatkertben is csak ő volt egymaga. Nem maradt más ötletük, mint hogy egy messzi vidékről kerítsenek párt a különleges madárnak. De vajon hogyan? Ebben kezdtek el mesterkedni az elkövetkező napokban.
