Kézműves bemutatkozások
Történt egy verőfényes nyár eleji napon, hogy a mókusgyerekek egy tojásra bukkantak az erdőben. Lökdösték, gurgatták, találgattak, hogy kié, mié lehet? Annyit azért ők is tudtak, hogy a tojás madártól való. Azt is kiokoskodták, hogyha egy fészekből pottyant ki, akkor már nem lenne épségben. Azonban egyetlen repedést sem találtak rajta. Ezért aztán azt gondolták, hogy másként került a fűbe. Addig-addig tanakodtak, míg az egyikük kitalálta, hogy be kellene csempészni egy fészekbe. A többieknek is tetszett volna ez a móka. Amolyan tréfa félének szánták, hogy berakják egy madárpár fészkébe.
Nem volt könnyű a tojás, de csak-csak felcipelték a fára. Nem vitték túl messzire. A legelső madárfészekbe belegurították. Épp nem volt odahaza a verébpár, ezért könnyű volt berejteni a tojást. Aztán megbújtak a mókuskák a levelek között és várták, hogy megérkezzen a verébpár.
Csőrke és párja éppen élelemért jártak az erdőben. Jóllakottan tértek haza a fészkükbe. Egy pillanatra azt hitték, hogy rossz fészekbe érkeztek, amikor meglátták a nagy, fehér tojást. Ez a tojáska az idő alatt került hozzájuk, amíg távol voltak. Ezen nagyon csodálkoztak. Annyit bizonyosan meg tudtak állapítani, hogy nem verébtől való. A verébtojás kicsi, ez pedig vagy kétszer nagyobb volt. Csőrke megkopogtatta a héját, a felesége nekinyomta a fülét a külsejének. A kicsike életben volt a tojásban, ez bizonyosnak tűnt.
- Kiköltöm. – mondta határozottan a verébasszonyka.
- Micsoda? Hiszen ez nem verébtojás. Ilyen nagy tojása a bagolynak vagy a héjának van.
- Nem számít! Árván maradt, nem hagyhatjuk elpusztulni.
- Egy ragadozó fiókáját akarod kikölteni? Ez rettentő veszélyes. Amikor kikel, idecsalja az anyját és akkor nekünk végünk van. Hálából majd felfal minket az anyukája.
- Nem lehetsz ilyen szívtelen. Ha nem melengetem azonnal ezt a tojást, a benne növekvő fióka elpusztul. Nem időzhetünk sokáig.
- Jól van, de figyeld meg, hogy bajba fog minket sodorni ez a madár!
Csőrkének egy cseppet sem tetszett az idegen tojás kiköltése. Félt attól, hogy a csipákoló fióka majd rájuk hozza az anyukáját, aki meg fel fogja falni mindkettejüket. Hiszen szemmel látható volt, hogy a hatalmas tojás csakis ragadozó madáré lehet. El is repült Gombóchoz, hogy elmondja neki az aggodalmát és segítséget kérjen tőle. A bölcs, öreg sün úgy vélte, hogy jól cselekednek a kiköltéssel. Megnyugtatta Csőrkét, hogy nem lesz semmi baj.
Bezzeg Szurka már nem ezt gondolta. Mindenféle rémtörténetekkel ijesztgette Csőrkét. Azt bizonygatta, hogy ő aztán tudja, hogy milyen egy ragadozó madár, ha elveszik a kicsinye. Egyáltalán nem tartotta jó ötletnek a tojás kiköltését.
Végül Csőrke úgy döntött, hogy nem ellenkezik a feleségével. Látta, hogy a kedvese milyen szeretettel gondozza a tojást. Úgy bánt azzal a ragadozó madár kicsinyével, mintha az anyja lenne. Bízott benne, hogy jól fog végződni ez az idegen tojás kiköltés.
Sok nap telt el mire elérkezett az idő, hogy a fióka megszülessen. A csíntalan mókusgyerekek is odakíváncsiskodtak a fészekhez, hogy lássák, mi bújik ki a tojásból. Előbb a kis lábacskáját dugta ki alul a fióka. Aztán fent kidugta a pihés fejét, majd még egy repesztés után darabokra törött a meszes héj. Ott állt előttük a pelyhes, hatalmas, sárga fióka. Már fiókaként nagyobb volt a verebeknél, ezért Csőrke azt állapította meg, hogy nagy madár kicsinye. De miért sárga? Errefelé nem élnek sárga madarak, de még csak nem is látott sárga fiókát. Számára semmilyen madárra nem hasonlított a picike. Csőrke azonnal elrohant Szurkához. Szurka mindent ismer, ami sárga.
Mire visszaértek a fészekbe, már népes állatsereglet állt a fióka körül. Mindenki azt találgatta, hogy miféle állat kicsinye született meg a verébpár fészkében.
- Ez kérem egy csibe. – jelentette ki Szurka miután szemügyre vette a kicsikét. – Egy tyúk és egy kakas kicsinye. Jártam én már tanyák felett, számtalan baromfit láttam. Nem kétséges, ez egy csibe.
- Baromfit mondtál? Hiszen azok nem erdei állatok. Hogyan kerülhetett a tojásuk a mi fészkünkbe? – kérdezte Csőrke. Erre a kérdésre csak a mókusok tudták a választ. Elő is álltak a gyerekek és elmesélték, hogy hogyan lelték meg a tojást és hogyan csempészték a fészekbe. Azt már csak találgatták, hogy a baromfiudvarból hogyan került az erdőbe a tojás. Azt gondolták, hogy a róka rabolta el a közeli tanyáról. Aztán valahogyan elpottyantotta. Valami megijeszthette, talán egy ember és akkor ejtette el a lopott tojást.
Miután megfejtették, hogy hogyan került az erdőbe a csibe, azon kellett tanakodniuk, hogy miként jusson vissza a tanyára. Szurka vállalta el, hogy felkeresi a közeli tanyákat és megkeresi ennek a csipákoló kiscsibének a szüleit.
Már esteledett, mikor Szurka vezetésével megérkezett tyúkanyó, aki bizony napokig siratta az ellopott tojást. Hatalmas örömmel fogadta a hírt, hogy a csibéje megszületett az erdőben. Háláját fejezte ki Csőrkének és párjának, amiért kinevelték a kicsinyét. Az egész erdő népének megköszönte, hogy törődtek a csibéjével. Cserében a gondoskodásért, egy meghívást adott át. Arra kérte az állatokat, hogy látogassanak el hozzájuk a tanyára. Örömmel látna vendégül minden erdei állatot a baromfiudvarban.
Csőrke megígérte, hogy egyszer felkerekednek és meglátogatják a tyúkanyót és a csibéjét. Ám most már igen beesteledett, ezért nem tudta megbeszélni Gombóccal és Szurkával, hogy mikor menejenek vendégsége a tanyára.
