10. rész

2012.02.27.

 

 

 

Ahogy véget ért Gombóc téli pihenője, nem győzte pótolni az éhezéssel töltött hónapokat. Meglehetősen lefogyott és az volt a legfontosabb dolga, hogy felhizlalja magát. Jött-ment az erdőben és szinte mindent felfalt, ami csak ehető egy sün számára.

Miképpen így járta a területét, egy tócsára bukkant az erdő kellős közepén. Nagy, fényes folt volt, ami eltért a fű színétől. Hasonlított a vízre, de nem volt áttetsző. Ráadásul sűrűbbnek is látszott, mint a víz. Tulajdonképpen egy szétterült sötétkék paca volt. Gombóc meg akarta kóstolni. Már nyújtotta a kis nyelvét, hogy lefetyel belőle, de visszarántotta a fejét. Annak a valaminek meglehetősen rossz szaga volt. Aztán pedig észre vette, hogy az első lábaira – amikkel belelépett a pacába – ráragadt a kék ragacs. Alig bírta kiemelni a lábacskáit a ragacsból. A lábfejét teljesen bevonta a kék máz. Ilyen fura anyaggal még életében nem találkozott. Még jó, hogy előkerült Csőrke, aki minden bizonnyal tudni fogja, hogy mi ez a maszat.

Mikor Csőrke leszállt a fűbe, Gombócnak már mind a négy lábfejét beszínezte a máz. Mintha kék cipőket húzott volna. Meglehetősen vicces látványt nyújtott. Csőrke meglepődötten pislogott. Ilyen furcsaságot még ő sem látott. Azonban azt gondolta, hogy mókás dolog amit Gombóc csinál. Ezért Csőrke is beletipegett a tócsába. Sőt, még ugrált is benne. A kék anyag felfröcsögött egészen a feje búbjáig. Gombóc nevetett, hogy a szürke veréb bekékeződött.  Ettől neki is kedve támadt még kékebbnek lenni. Hempergőzött, bukfencezett a tócsában. Mint a kisgyerekek, úgy hancúroztak és tocsogtak. Rövid idő múlva már alig akadt olyan pont a testükön, ami nem lett volna kék.

Erre a gyermeki csintalankodásra érkezett meg Szurka, a méh. Nem hitt a szemének. Amit látott, azt cseppet sem találta mókásnak. A barátai egy nagy, kék tócsában hempergőztek és úgy néztek ki, mint valami földöntúli lények. Azok meg annyira belemerültek a játszásba, hogy Szurkát észre sem vették. A méh mérgesen rájuk kiáltott.

- Ti mi a csudát műveltek? – hangja nagyon morcosnak tűnt, ezért Csőrke és Gombóc szinte megdermedtek ijedtségükben. Álltak ott, mint két ázott nyulacska és csöpögött róluk a kék máz. Szurka helytelenkedve csóválta a fejét. – Ugye fogalmatok sincs, hogy miben hemperegtek? – azok ketten rázták a fejüket és érezték, hogy valami rosszat tettek. – Ennek a kék dolognak festék a neve. Azt nem tudom, hogy miért van itt. Azt viszont tudom, hogy amit befest, az csak hosszú idő után kopik le.

A két bekékült állat riadtan pislogott egymásra. Nahát, ezt jól megcsinálták. Rajtuk fog nevetni az egész erdő. Egy kék sün és egy kék veréb. Micsoda vicces látvány.

- Talán megfürödhetnénk a patakban. – vélekedett Csőrke.

- Még mit nem! – kiáltott fel a sün – Ki nem állhatom a vizet!

- A víz nem hozza le. – közölte velük Szurka – Sok–sok nap múlva fog lekopni. Addig sajnos kék színűek lesztek.

Gombóc és Csőrke elszomorodva totyogtak ki a festékből. Rettentően szégyellték magukat. Legszívesebben a föld alá bújtak volna. Ez a játék tényleg nagyon buta ötlet volt. Gombóc lógó orral baktatott a sűrűbe, hogy mielőbb elrejtőzzön. Kék csíkot húzott a fűszálakon maga után. Csőrke pedig ügyetlenkedve repült a fészkébe. Festéktől elnehezült szárnyai alig akartak engedelmeskedni neki.

Szurka miután egyedül maradt, akkor mert csak kuncogni a barátain. Mielőtt ő is elrepült volna a dolgára, belemártotta az egyik csápját a festékbe. Azért egy picit neki is tetszett ez a festékben tapicskolás.