Kézműves bemutatkozások
2012.01.22
Már igazi verőfényes nyár lett mire újra látták egymást. Ezerrel pezsgett az élet erdőn és mezőn, mindenki lubickolt a nyári forróságban. Csőrke is rettentően feldobott hangulatban élte napjait. Nagy dolog elé nézett, házasodni készült. Szerette volna megosztani a jó hírt a barátaival, de napok óta nem talált rájuk.
Bejárta a parkokat, a mezőt, a rétet, de sem Gombócot, sem Szurkát nem találta sehol. Kezdett aggódni értük, hogy valami történt velük. Amint így bolyongott a megszokott területén, egy rét fölé érve újdonságot tapasztalt. A kaszáló réten szép sorba kirakva szürke ládákat látott meg. Ezek a ládák eddig nem voltak ott. Azt is tudta, hogy ezek a kis ajtócskával ellátott fa ládák a méhek otthonai voltak, a kaptár.
Csőrke körözött a kaptárak felett, mert az a megérzése támadt, hogy a méhlakásban Szurka és csapata lakik. Jött egy ember a kaptárakhoz, aki sorban kinyitotta a kis ajtócskát mindegyik ládán. Pár perc múlva özönlöttek a méhek az ajtón kifelé. Nagy zümmögés töltötte be a rét csendjét, fekete bogárgomolyagok indultak minden irányba. Csőrke repdesett közöttük és Szurka nevét kiabálta, bár azt gondolta, hogy ebben a nagy zsivajban senki nem fogja őt meghallani. Regiment bogárnak nekiütközött vagy éppen őneki szálltak és már majdnem feladta a keresést, mikor eléreppent egy kövér méh. Szurka volt az.
- Na végre! Csak hogy megtaláltalak! - örvendezett a veréb.
- Megtaláltál. Igazán sajnálom, de most nem érek rá veled beszélgetni. - morgott vele Szurka. Ettől Csőrke nagyon elszomorodott.
- Akkor most nincs időd rám?
- Nincs ám. Egy új csapatot kaptam. Ráadásul egy teljesen idegen helyre kerültünk. Fel kell fedeznünk a környéket és be kell tanítanom az újoncokat. Megyek is mielőtt szétszéled a raj. - mondta a méh és köszönés nélkül elment. A veréb elkeseredett. El akarta mesélni méh barátjának, hogy házasodni készül, de Szurka egy percet sem akart rá szánni. Elindult megkeresni Gombócot, hogy legalább neki had mesélje el a jó hírt.
Gombóc is munkában volt. Egy körtét cipelt a hátán és nagyon igyekezett. Csőrke leszállt mellé a fűbe és vidáman köszöntötte.
- Szervusz Gombóc! Mi van veled mostanában?
- Nos készülök a télre. Raktározok. És még rengeteg gyümölcsöt kell elhordanom.
- A tél még nagyon messze van. Beszélgessünk egy kicsit.
- Nem lehet. Ha nem igyekszem, elhordják a körtét mások. Sajnálom, de most nem érek rá. - felelte a sün és egy percre sem állt meg. Otthagyta a verebet. Csőrke teljesen elszontyolodott. Szomorú volt, hogy a legjobb barátai egy percet sem szánnak rá. Ez rettentően rosszul esett számára. Rögtön támadt is egy ötlete, amivel ki tud csalni egy kis beszélgetést a barátaitól. Arra gondolt, hogy segít Gombóc és Szurka munkájában. Ők ketten hamarabb végeznek a dolgukkal, munka közben pedig elmeséli nekik az esküvőt.
Máris Szurka után eredt. Még nem járt messze a raj, egy napraforgó mezőn gyűjtögettek. Csőrke rászállt a napraforgó hatalmas virágtányérjára, oda ahol Szurka dolgozott.
- Hé Szurka! Szeretnék segíteni nektek. - mondta a veréb. A méh ettől a mondattól megdermedt. Olyan furán nézett Csőrkére, mint még soha. Aztán meg akkorát nevetett, mint amilyet még szintén soha. A raj meghallván vezérük hangos nevetését, ők is kacagtak, bár nem tudták mi olyan mulatságos. Zengett az egész napraforgómező a méhek nevetésétől és ettől Csőrke nagyon elszégyelte magát.
- Virágport akarsz gyűjteni? Egy veréb? - kacagott a méh. Csőrke rájött, hogy tényleg nagy butaságot mondott. - Nem tudsz te segíteni nekünk. Sőt, őszintén szólva meglehetősen feltartassz. - jelentette ki a méh. Csőrke teljesen begurult dühében. Nem igaz, hogy ennek a méhnek egy perce sincs rá. Szinte kiabálva mondta neki: - Csak azt akarom elmondani, hogy há-za-sod-ni fogok! Csak ezt akartam, hogy tudd!
Most már senki nem nevetett. Még Szurka is elámult ettől az ordítástól. Csőrke azt hitte, hogy a méh veszekedni fog vele, amiért felemelte a hangját vele szembe, de Szurka inkább vidáman mosolygott.
- Ezt csak most mondod? Hát miért nem ezzel kezdted?
- Próbáltam.
- Örülök, nagyon örülök. Fiúk nagy tapsot a leendő férjnek! - a regiment méh kurjongott, berregett, zümmögött a jó hír hallatán. Csőrke pedig feldobódott, hogy a többiek vele együtt örülnek. Már csak Gombócnak kellett valahogyan elmondania.
Mikor rátalált a sünre, az még mindig a körtét hordta. Szörnyen igyekezett a munkájával. A veréb neki is felajánlotta, hogy szívesen segít a raktározásban. A sün nem nevette ki, mint a méhek, viszont határozottan elutasította.
- Nincs szükségem a segítségedre. Ha jól emlékszem, legutóbb sem bírtál azzal az almával. Kérlek hagyj dolgozni!
- Én csak el szeretném neked mondani, hogy házasodni fogok. - nyögte ki a veréb, mielőtt a sün megint otthagyná őt. Gombóc megdermedt, a szája mosolyra húzódott.
- Ez fantasztikus hír! Remélem, nem én tudtam meg utoljára!
- Hát…Szurka már tudja. De én el akartam mondani már sokkal hamarabb. Csak nem hagytad.
- Annyira örülök. Remélem, meghívsz a lakodalomba.
- Mindenképpen. - kacagott a veréb. Annyira megkönnyebbült, hogy megoszthatta a boldogságát a legjobb barátaival. Szárnyalt a párjához, hogy megbeszéljék a lakodalom részleteit. Gombóccal és Szurkával pedig - tudta - hamarosan találkozni fognak.
