38. rész

2013.01.21

Veréb uraság, azaz Csőrke már a körmeit rágva várta a tavaszt. Nem másért volt ennyire izgatott, mint hogy rettentően várta a barátai felbukkanását. Hiszen csalhatatlanul megérkezett a tavasz és ez azt is jelentette, hogy felébrednek barátai a téli álmukból. Azért akármilyen szép és érdekes a tél, mégiscsak üres a két legjobb barátja nélkül. Persze, hogy minden nap gondolt rájuk. Sőt, egyik nap Szurka, másik nap Gombóc otthonánál időzött hosszabb rövidebb ideig. Már az is megnyugtatta, ha hallotta a békés szuszogásukat.

Nos, amikor zöldbe váltott a természet és egyre több bogár berregett a levegőben, nagy izgalommal várta Szurka felbukkanását. Sokat bámulta az eget, fülelte a zümmögést. Aztán meg az aljnövényzetet leste, hátha a tüskéshátú barátját látja a füvek között cammogni. Minden gyanús zajra megdobbant a szíve és ugrálni kezdett a fészkében. De aztán mégis lelankadt a kedve. Egyik barátja sem került elő. Se egyik nap, se a másikon, se a sokadikon.

Nagyon nem akart kimozdulni otthonról. Nem akarta, hogyha netán előkerül valamelyikőjük, ne találják őt otthon. Aztán mégiscsak útnak indult, de megmondta a feleségének, hogy csak egy picurka időre lesz távol. Mindenképpen el akart menni Gombóc vackához, hogy ellenőrizze mi újság van nála. Igen nagy düh kapta el, amikor a sün levélkupacát széttúrva találta. Még körbe is ugrálta a halmot, de ott bizony már nem aludt senki. Remek, gondolta sértődötten. Szóval felébredt és még csak el sem jött hozzám.

Feldúltan repült a méhek kaptárjához. Ahogyan sejtette, már ott is javában folyt az élet. A méhek ki-be özönlöttek a kaptárba. Mindenki serényen hordta a tavasz első virágainak nektárját. Egy ideig az egyik bokorból szemmel tartotta őket, de Szurkát nem látta közöttük. Furcsállotta a dolgot és igen rossz érzése támadt. Hát már csak megszólított egy éppen szárnyait igazgató méhet.

- Bocsánat kedves fullánkos! Szurkát keresem. Meg tudnád mondani, hogy hol találom?

- Szurkát? Már nem dolgozik velünk.

- Tessék? Ez mit jelent?

- Kirúgták a munkájából. Én is csak ennyit tudok. Meg azt, hogy bánatában világgá ment. – közölte a fullánkos és már folytatta is a dolgát. Csőrke szemei kiguvadtak a meglepődöttségtől. Kirúgták? Meg világgá ment? És ugyan hová tűnt Gombóc is? Nem sokáig morfondírozott. A patakhoz sietett, mert tudta, hogy a téli alvásból ébredve minden állat ott tanyázik. Egész télen nem ittak, a patak vizével csillapítják a szomjúságukat.

Persze hogy nem tévedett. Ott volt Gombóc. Kuporgott a fűben és egy pitypang sárga fején ott gubbasztott Szurka is. Egyikük sem tűnt vidámnak. Éppenséggel pontosan hátat fordítottak egymásnak. Gombóc a vízfolyást bámulta, Szurka meg mintha a patak végét kereste volna, amit nyilván nem látott. Csak bámult a messzeségbe, mintha a végét keresné.

Csőrke letelepedett közéjük. Most látta csak az ábrázatukat. Mindkettő durcás volt és kedvetlen.

- Hát szép napot! Én aztán várhatlak titeket. – morgott velük a veréb.

- Az ő hibája. – felelte a sün és a méh felé bökött az orrával. Szurka feléjük sem fordult, úgy felet a vádaskodásra.

- Hogyisne! Az ő hibája, mert nem enged világgá menni.

- Na jó! Elmesélné valaki, hogy mi a csuda ütött belétek, hogy itt morcoskodtok egymásra mutogatva? – ekképpen mérgelődött velük a veréb.

- Felkeltem. – kezdte a mondókáját a sün. – Elballagtam Szurkához, hogy majd együtt megyünk hozzád. De Szurka nem volt a kaptárban, azt mondták, hogy kirúgták.

- Na, ez így erős túlzás! – vágott közbe a méh. – Lefokoztak, ezt így mondják.

- Jó. Szóval lefokozták és ezért bánatában el akart tűnni mindenki szeme elől.

- Nem el akartam tűnni, hanem világgá akartam menni. Ez azért egészen mást jelent. – ellenkezett újra a méh.

- Jó. Szóval világgá akart menni. De én rátaláltam itt a pataknál és kérlelem, hogy ne menjen el.

- Hohó! A kérlelés az nem ilyen. Te egészen pontosan veszekedsz velem. Az előbb épp azt mondtad rám, hogy felpuffadt bögöly vagyok.

Csőrke elkuncogta magát a felpuffadt bögöly megnevezés hallatán. De gyorsan komoly ábrázatra váltott, mert látta, hogy a barátai nem mulatnak ezen olyan jól, mint ő.

- Persze, hogy felpuffadt bögölynek neveztelek, mert nem viselkedsz úgy, mint egy vezér. – mondta neki Gombóc.

- Talán azért, mert már nem vagyok vezér. – felelte sértődötten a méh.

- Miért, mi vagy? – érdeklődött a veréb. Szurka nem felet a kérdésre. Mintha kicsit szipogott volna. Talán könnyezni kezdett a kérdés hallatán. Gombóc adta meg a választ.

- Dadus lett. – felelte halkan. De nem volt elég halk ahhoz, hogy a sértődött méh ne hallja meg. Rá is rivallt a sünre az ismételt pontatlansága miatt.

- Nem dadus! Nevelő.

- Jó. Akkor nevelő lettél. Szóval már nem vezér, hanem gondozza a kicsinyeket, mert már öreg és nem engedik vezérnek.

- Állj, állj! Nem vagyok öreg! Még nagyon nem vagyok öreg, csak…ő…szóval… - hebegett a méh – Szóval vannak nálam fiatalabbak. – fejezte be ekképpen a mondatát. Csend támadt hármójuk között. Gombóc úgy érezte, hogy mindent elmondott, ami fontos. Szurka pedig nem óhajtott csevegni velük.

- Tehát: Szurkát lefokozták nevelőnek, mert már öreg…akarom mondani vannak nála fiatalabbak. – összegzett a veréb. – Ezért szomorú lett és elindult világgá. De itt rátaláltál Gombóc és most azért veszekedtek, mert felpuffadt bögölynek nevezted. – a sün bólogatott, hogy minden pontosan így történt. Persze, az ellenkező méh máris helyesbített az összefoglalón.

- Nem azon veszekszünk, hogy minek nevezett. Hanem azon, hogy nem enged elmenni. Mennék én, de ő azt mondja, hogy gyáva vagyok, ha elmegyek.

- Értem. De akkor most mi lesz? – kérdezte tanácstalanul a veréb. Jó kérdést tett fel. Még a bölcs sün sem tudott rá választ. Nézte a hideg vízfolyást és nem szólt. Szurka meg ugyanúgy bámult a távolba mint eddig. Csőrke pedig értetlenül pislogott kettejük között. Hát nem szobrozhatnak estig itt a patakparton. Ezért aztán igyekezett hamarjában valami okosat mondani.

- Nekem a családom olyan fontos, mint az étel. Mert ugye ha nincs étel, akkor nem is élhetek. A családom nélkül nem tudnék se repülni, se fészket építeni, se nevetni, semmit se tudnék. A család az az élet. Ha én elmennék tőlük, ők is szomorúak lennének és én is. Szóval biztos, hogy nem hagynám el a családomat.

Kis verébfejében több okos ötlet nem volt, hogy meggyőzze Szurkát arról, hogy maradjon. Törte a fejét, hogy mi szépet mondjon még, de ennél jobb gondolatai nem támadtak. De talán nem is kellett. Szurka végre felé fordult. Megenyhült tekintettel nézett rá. Talán kicsit mosolygott is, ami tőle szokatlan dolog volt.

- Nekem is fontos a család. – mondta. – Igazából nem is akartam messzire menni, mert már most hiányoznak a többiek.

- Na ugye? Ugye, hogy milyen fontosak? – lelkendezett a veréb.

- Tudjátok mit? Megyek is haza. Már reggel óta nem voltam otthon és már nagyon hiányzik a családom. – megberregtette a szárnyait és felemelkedett a pitypang sárga fejéről. – És kössz Gombóc, hogy nem engedtél elmenni. – mondta még mielőtt elsuhant volna. Aztán kilőtte magát és már el is tűnt a levegőben. Csőrke és Gombóc boldogan tekintettek egymásra.

- Azért tényleg olyan volt, mint egy bögöly. – mondta Gombóc, amitől Csőrkéből kitört a nevetés. Gombóc nézte őt egy darabig, aztán őt is elkapta a nevetés. Sokáig kacagtak a patak parjtán, addig amíg csak bele nem fáradtak a sok nevetésbe.

 

39. rész- HAMAROSAN!!