37. rész

2012.12.13.

 

Attól, hogy Gombóc átalussza a telet és vele együtt a legszebb ünnepet, a karácsonyt is, még nagyon is jól tudja, hogy mi az! Gyermekkorában a nagyszülei nagyon sokat meséltek neki a karácsonyról. Egyetlen egy családi történet volt ez, amit számtalanszor meghallgatott kicsinyke korában. Ugyanis élt egy rokonuk, aki nem az erdőben lakott, hanem egy családi házban. Háziállatként tartották egy városi lakásban. Nos, ez a sün rokon nem aludt téli álmot, hiszen a meleg, fűtött lakásban egyáltalán nem volt rá szükség, hogy hónapokra elbújjon. Szóval ez a rokon látta a karácsonyt. Látta a feldíszített karácsonyfát, a színes csomagokat, amiket a család tagjai egymásnak adtak. Hallotta a csengő csilingelését, az emberek énekét a fa körül. Ez a rokon, mikor később újra az erdő lakója lett, áhítattal mesélt az erdei állatoknak a tél legnagyobb ünnepéről. Gombóc nagyszülei is tőle tudták meg, hogy mi is az a karácsony. Gombóc is ezt a történetet hallotta oly sokszor és bizony nagy vágya volt, hogy egyszer a saját szemével lássa azt a bizonyos feldíszített fát. Persze, mivel nem egy család háziállata volt, esélye sem látszott arra, hogy megtapasztalja a karácsony hangulatát.

Ám arra valóak az álmok, hogy megéljük azt, amit nem tudunk elérni. Így történt ez Gombóccal is. Miközben a hó alatt töltötte mély téli álmát, kis fejében lejátszódott a karácsony. Megálmodta a világ szent ünnepét, amikor az erdő apraja-nagyja együtt örült a feldíszített fenyőfának.

Az úgy kezdődött, hogy a legéberebb állatok egyike, a bagoly, messzi fényességet szemelt ki a távolban. Nem szerette a fényességet, de ez a különleges arany csillogás, ami átszűrődött a sovány ágakon, felettébb kíváncsivá tette. Cseppet sem nevezhető szokványosnak, hogy az éjszaka sötétjében sárga fényesség virít a fák között. Rögvest becélozta a fényt és odarepült. Szó szerint elvakította a látvány. Hogy mit látott? Az erdő egyetlen, hatalmas fenyőfája csupa díszben állt. Fénylő, színes gömbök lepték be, zöld ágai aranyban pompáztak és olyan melegséget árasztott mintha tűzben égne.

Egyszerre volt ijesztő és gyönyörű. A tanácstalan bagoly el is rohant a kisnyúlért, hogy nézze már meg ő is, hogy mi a csuda történt az erdő egyetlen fenyőfájával. A nyúl se sokat tudott szólni a látványhoz, csak ámult és bámult. Szóltak az őzeknek, a rókáknak, felébresztették a medvét is, de senki nem értette, hogy miért virít a fa.

Voltak már vagy százan a fa körül mikor a három jóbarát, Gombóc, Szurka és Csőrke is odacsődültek. Persze, mivel álomról volt szó, a sün és a méh nem aludtak téli álmot mint egyébként szokásuk. Szóval ők is odasereglettek az ámulók közé. Nekik is tátva maradt a szájuk, Csőrkének a csőre. Hát mi történt a fenyővel, hogy a törzsétől a csúcsáig csillogott és ellepte a regiment színes gömb, amik csak úgy szórták a fényt? Gombóc se jutott szóhoz egy ideig. Állt a fa előtt megdöbbenve és meghatódva. Aztán bevillant a gyerekkora és a sok történet a fáról ami csillog és villog, meg melegséget áraszt. Hiszen ez a fa, az erdő fenyőfája pont olyan amilyennek a nagyszülei mesélték. Ez nem lehet más, mint a nagy ünnep, a karácsony fája.

- Ez egy karácsonyfa! Mert karácsony van. – kiáltott a sün. Mindenki rá szegezte a tekintetét. El is sápadt ahogy feléje fordult az összes állat.

- Mit mondtál? – kérdezte csendesen a veréb miközben értetlenül pislogott. Aztán felmordultak a többiek is. Mindenki tudakolta, hogy miféle karácsonyfáról beszél Gombóc.

- Minden télen van egy nagyon szép ünnep: a karácsony. Akkor fényesek a fenyőfák. Mindenki boldog és énekel. És színes dobozokat kap mindenki, amitől még boldogabbak lesznek. Mert a karácsony azt jelenti, hogy boldogok vagyunk! – mesélte Gombóc, amitől megint csak ámult mindenki. Karácsony? Meg boldogság? Meg színes dobozok? Még az erdő legbölcsebbje, a vén róka se tudott erre mit felelni. Hát még arra mit felelt volna ami ezután következett?

A fa megmozdult. Csavargatta magát jobbra és balra. Csilingelést hallatott és a belső ágai közül dobozok potyogtak a hóra. Csak rázta magát, csengett-bongott és mint a záporeső, hullajtotta magából a csomagokat. Mindenkinek leesett az álla. Csak Gombóc kacagott vidáman. Hiszen ő jól tudta, hogy mi történik.

- Szól a csengő. Megérkeztek az ajándékok. Gyorsan! Mindenki vegyen el egyet! – kiáltotta. Nem kellett biztatni a népséget. Futottak a fa alá és mindenki elkapott egy dobozt aztán félreszaladt vele. Még Szurka is kiküszködött a fa alól egy nála tízszer nagyobb csomagot. Aztán mindenki bontogatott, ki foggal, ki körömmel tépte fel a csomagját. Persze, mivel ez egy álom volt, mindenki a kedvenc eledelét találta benne. A mókusok makkot, a medve mézet, a róka húst, a madarak magokat, az őzek zöld hajtásokat. Mindenki a kedvenc csemegéjére bukkant a dobozkájában. Végre minden állat jókedvű volt és vígan örvendezett. Senki nem akadt, aki ne lett volna boldog.

Miután azonnal elfogyasztották az ehető ajándékokat, letelepedtek a pompázatos karácsonyfa alá és énekeltek. Persze mindenki a maga módján. A madarak csicseregtek, a bogarak zümmögtek, a medvék brummogtak, a sünök röfögtek. Mindenki nótázott, mert olyan boldogok voltak, hogy énekelni támadt kedvük. Amíg csak fel nem jött a szelíd nap, együtt ünnepelték a karácsonyt. Örültek az ünnepnek, a fának, az ajándékoknak és egymásnak.

Aztán ez a boldog álom szép lassan elhalványodott Gombóc fejecskéjében, ahogyan az erdei karácsonyfa fényei is kialudtak. Ugyan elmúlt a fényesség és a melegség, de csodálatos emléke még sokáig a szívekben élt.