32. rész

2012.08.29.

 

Félix, az ara papagáj, aki a nyár folyamán megszökött az állatkertből, nagyon rossz tervet forgatott a fejében. Elhatározta, hogy nagyon rendetlen lesz. Azt érezte, hogy az erdei állatok nem szeretik, ezért bosszúból bajkeverő akart lenni. Úgy határozott, hogy aki csak az útjába kerül, azzal gonoszkodik egy kicsit. Valami olyat tesz, amivel bosszúságot okozhat a másiknak. Így akarta megmutatni, hogy őt nem lehet levegőnek nézni. És nem lehet elküldeni sem.

Egyik reggel az otthona ajtajában egy méretes hangyavár épült. A vöröshangyák egy vakondtúrásnak megfelelő nagyságú dombot hordtak össze. Egy egész éjszakányi munkájuk volt benne. És mit tett Félix? Ráugrott a hangyavárra, kettőt-hármat taposott rajta és a föld színéig lerombolta. A riadt hangyák ezerfelé futottak, csak nehogy bajuk essen. Szaladtak, ki merre látott. A nagy madár pedig örvendezett, hogy máris csinálhatott valami nagyon rosszat. És sajnos nem érte be ennyivel. Kedvet kapott hozzá, hogy további gonoszságokat műveljen. Kirepült a patakpartra, hogy ott folytassa a rontás-bontást.

A patak mentén üregi nyulak laktak. Itt is, ott is tátongtak a földbe fúrt lyukak, amiben kicsi nyulak húzódtak meg. Félix roppant ötletes gonoszságnak tartotta, ha betömíti az üregeket. Felmarkolt egy nagy kupac füvet és ahány lyukat csak látott, mindet eldugaszolta. Egyetlen szabad kijáratott sem hagyott a nyulaknak. Dolga végeztével már suhant is tovább. Regiment gonosz terv forgott még a fejében.

A morgós baglyokat sosem kedvelte. Gondolta, hogy őket is megtréfálja, hadd morogjanak még jobban. Mivel nappal folyton bóbiskolnak, nem volt nehéz túljárni az eszükön. Az egyik szunyókáló bagolypár fészkéből kicsente az összes zsákmányolt egerüket és virágfejekre cserélte ki. Lesz majd meglepetés a baglyoknak, hogy az egerek virágokká változtak. Még Félix is kuncogott a hatalmas kópéságán. És ha már megszerezte a baglyok vacsoráját, azt gondolta, hogy azzal is tréfát űz.

Vitte egyenesen a méhkaptárhoz és az összes egeret bedobálta a méhek közé. Lett is nagy riadalom. A méhek kitódultak a szabadba és ezerfelé repültek. Szétszéledt a raj, ami nagyon nagy kár egy méhész számára. A gonosz csínytevő pedig válogatás nélkül rombolt tovább. Senkit nem kímélt.

A hatalmas, sok munkával megszőtt pókhálókat szétszaggatta. A fácán tojásait sárral leöntötte. A nagyvadak etetőjét kaviccsal teleszórta. A vakond járatait eltömítette. Tucatnyi fészket megszórt szeméttel. A kiskacsákat elcsalta a nádasba és ott egy mezőről elcsent madárijesztővel riogatta őket. Aztán a madárijesztő bábot elcipelte a róka verme elé és ott letűzte. Szegény róka, órákon át nem mert előjönni, mert azt hitte, hogy az ember áll a háza előtt.

Hát így tréfálta meg Félix a fél erdőt. Mindezeket azért tette, mert úgy érezte nem szeretik. Persze, az meg sem fordult a fejében, hogy ezek után egyetlen lélek sem fogja kedvelni. Annyi zűrt és galibát művelt, hogy minden állat a haragosa lett. Estére az erdő majd’ minden lakója dúlt fúlt mérgében. Csőrke is megtudta, hogy mi történt és szét tudott volna robbanni mérgében. Feldúltan igyekezett a papagájhoz, hogy a sárga földig leszidja. Amit Félix tett, az minden határon túl ment.

Mikor megérkezett a papagájhoz, az nem látszott letörtnek. Nagyon is vidáman fogadta a verebet, akinek mintha egy cseppet bevörösödött volna a toll a feje búbján. Nem véletlenül. Majd’ megpukkadt a dühtől.

- Nem érzed jól magad? – kérdezte ártatlanul Félix, mintha azt hitte volna, hogy valamiféle betegség miatt vöröslik a barátja feje. Csőrkének nem tetszett ez a tréfa. Még paprikásabb hangulata lett tőle.

- Borzasztó rosszul érzem magam! – kiabálta – És tudod ki miatt? Hát te miattad! Mit műveltél már megint? Az erdő, a mező, a patak part romokban hever! Mindenki panaszkodik és sír miattad!

- Én is sírtam eleget, mert el akartok innen küldeni! – ellenkezett a papagáj.

- El is fogsz menni. Már most kezdhetsz csomagolni! Mióta velünk élsz, csak bosszúságot okozol mindenkinek. Épp ideje, hogy elhagyd az erdőt!

Félix lehorgasztotta a fejét. Csőrke szavai nagyon rosszul estek számára. Szégyellte is a tettét, aminek súlyosságát csak mostanra fogta fel. Nem is értette magát. Az állatkertben jól kijött mindenkivel. Kiskorában az őserdőben is boldogan élt a társaival. Viszont mióta az erdő lakója, őrültként viselkedik. De hát csak barátokra vágyott. Meg arra, hogy szeressék. Hát miért nem érti ezt meg senki?

- Talán ha néha-néha valaki eljönne hozzám beszélgetni, akkor nem érezném magányosnak magamat. De hát itt mindenki elkerül. Mindenki levegőnek néz. – panaszolta Félix.

- Hát azzal, amit ma műveltél, egyetlen barátot sem fogsz szerezni.

- Sőt, te sem vagy az igazi barátom. Te is folyton csak bántasz. Elmegyek Gombóchoz. Ő az egyetlen, aki rendes velem. – duzzogta a papagáj, és sértődötten faképnél hagyta Csőrkét. A kis veréb sóhajtozva követte a tekintetével a távolodó nagy madarat. Tudta, hogy már alig maradt ideje, hogy rávegye Félixet az utazásra. Már-már azt hitte, hogy nem is fog sikerülni. Csak reménykedett, hogy történni fog valami, ami segítségére lesz a tervben. Mivel az állatoknak is van védőangyala, Csőrke dolgairól is gondoskodott egy jóságos angyal. Miközben a veréb búslakodott a nehézségek miatt, ez az angyal már eltervezett helyette mindent. Hogy mit? Hamarosan Csőrke is meg fogja tudni!

 

 

33. rész- HAMAROSAN