Kézműves bemutatkozások
2012.06.08.
Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy a méhek nagyon szeretnek mindent, ami édes. Tehát nem csak a mézet, hanem a süteményt, a gyümölcsöt, a szörpöt is nagyon szívesen eszegetik, iszogatják. Persze, csak úgy a maguk módján. Inkább csak nyalogatják a finomságokat. Mivel szeretik a cukros falatokat, nem meglepő, hogy Szurka gondolatai is mindig az édesség körül forognak. Amikor úton van, a magasból folyton az ínyencségeket vizslatja. Sosem tud ellenállni se egy süteménydarabnak, se egy hízelgően csüngő gyümölcsnek. Így eshetett meg, hogy amint kertek, udvarok felett repült, egy terített asztal hívta fel magára a figyelmet. Egy zöld udvar közepén, magára hagyott, mindenféle finomsággal púpozott asztal állt.
Ott olvadozott a napsütésben a sok színes sütemény. Fonnyadtak a tálakban heverő nyári gyümölcsök. Pezsgett a poharakban a felforrt üdítő. Persze, hogy egy ilyen gazdagon terített asztalnak képtelenség ellenállni. Ráadásul egyetlen ember sem tartózkodott a közelben. Muszáj volt leszállnia, hogy belekóstoljon ebbe is, abba is.
A nagy, lédús, sötétpiros dinnyeszelet kihagyhatatlannak látszott. Szépen rátapadt a langyosra melegedett dinnyecikkre és hatalmas élvezettel nyalogatta. Közben vetett egy-egy pillantást a többi kínálatra is. Tejszínhabos sütemény, epres torta, csokimázas fánk. Aztán még ott volt a sok-sok eper, banánkarikák, nagy fürt szőlő és persze a puha dinnye. Kész álom volt ez a roskadozó asztal a regiment nyalánksággal együtt. El is döntötte, hogy elmegy a rajért és értesíti őket a felfedezéséről. Ebből a tengernyi édességből pukkadásig tömhetik magukat.
Mikor ráunt a dinnyére, meglátott egy rózsaszín pacát az asztalon. Valami kiöntött ital maradványa lehetett. Bele is toccsant az édes szörpbe, hogy abból is torkoskodjon. Néhány korty, aztán már tényleg indul a többiekért. Nehogy lemaradjon a többi méh a sok habos-babos, cukros ragacsról.
Annyira elvette az eszét a mohóság, hogy a közeledő embert nem látta meg. Szívogatta az édes szörpöt az asztalon, és egyszer csak rápuffant valami. Egyszeriben borzasztó meleg lett. Mintha egy üvegbúra csukódott volna rá. Persze, hiszen az is volt. Egy poharat borítottak rá, ami alatt alig kapott levegőt és a hőség szinte elviselhetetlen volt. Ezerrel kilőtte magát, hogy elmenekül a melegből, de falnak ütközött. Megfordult, az ellenkező irányba hajtott. Ám megint a láthatatlan falnak koppant a feje. Zavarodottan és rémülten repkedett fel és alá. De csak fájdalmasakat csattant az üveg falának.
Pillanatok alatt elfogyott az ereje a tikkasztó hőségben. Kinyúlt az asztalon, csápjait lekonyította. Nagy galibába került, azt jól tudta.
Nem pihenhetett sokáig. Az ember, aki csapdába ejtette, egy papírlapot csúsztatott az asztal és a leborított pohár közé. Szurka végleg benn ragadt a kelepcében. Aztán ide-oda csapódott, ahogy az ember forgatta a poharat. Az erőtlen, fáradt méhecske csak gurgulázott az üvegben, miközben az ember érdeklődve tanulmányozta.
Hamarosan hűvösbe került. Bevitték a házba, ahol már nem fullasztotta a meleg. Rövid zötykölés és rázogatás után egy tágasabb cellába került. Befőttes üvegbe pottyant, ahol végre nem volt szauna, és érezte a beáramló levegő hűvösét. Máris felocsúdott. Menekülni készült, de nem tudott. Körös-körül fal, legfelül pedig egy tető zárta el a menekülés útját. Volt ugyan néhány lyuk a tetőn, de ott csak a levegő tudod ki-be járni, Szurka nem.
Csüggedten kuporodott le az üveg aljára. Szidta magát, amiért leállt dézsmálni az édességet. Ráadásul nem is szólt a rajnak, hogy merre megy. Nyilván nem is fogják keresni. Micsoda buta ötlet volt szó nélkül eljönni. Ugyan ki fogja őt megmenteni a fogságból?
Jó sokáig ücsörgött a befőttes üveg alján. Az összes kedve és ereje elszállt. Már csak abban reménykedett, hogy valami csoda folytán megmenekülhet. Szerencsére, volt egy jótündér, aki már jó ideje erre az alkalomra várt. Ez a tündér meghallotta, hogy a méhecske bajba került. Odarepült hozzá, hogy segítsen rajta. Átrepült az üveg falán és az elszontyolodott Szurka fülébe súgta: - Mindjárt segítek rajtad! – A méh annyira elpilledt a szomorúságtól, hogy nem is figyelt a hangra. Azt gondolta, hogy képzelődik. Hiszen egy lélek sincs az üvegben rajta kívül. Ugyan ki beszélne hozzá?
Látta azt a tündér, hogy Szurka igen el van keseredve. Neki is látott, hogy egy kis varázslattal szabaddá tegye az elgyötört méhecskét. Lakott ebben a házban egy kíváncsi macska. Valahogy épp abba a szobába vetődött, ahol a befőttes üveg hevert. Meglátta a vörös bundás, hogy az üvegben egy aprócska bogár kucorog. Felkeltette az érdeklődését a dolog. Nem is tétovázott sokáig. Könnyedén felszökkent a padlóról az asztalra. Ám a házigazda, aznap igen fényesre csuszatolta az asztal lapját. Ezért a párnás talpú szőrgomolyag egy nagyot korcsolyázott rajta. Nekisiklott a befőttes üvegnek, ami már repült is lefelé a padlóra. Mire a macska lefékezett az asztal végén, az üveg, szilánkokra törött a padlón. A méhecske pedig vidáman zümmögött a szoba közepén. Hipp-hopp felmérte a terepet a kiszabadult méh. Meglátta a nyitott ablakot, amelyen a természet zsongása hallatszott be. Nem is tétovázott sokáig. Célba vette a kijáratot. Ám mielőtt a szabadba osont volna, megtorpant egy pillanatra. Egy picurka lény integetett neki az asztal tetejéről. Azt hitte, hogy káprázik a szeme. Tündérféle apróság volt, lepkeszárnyakkal, aranyporral a testén. Ismerősnek hatott. Már látta valahol. Az egyik álmában találkozott vele. Furcsállta, hogy most nem álmodik, mégis látja.
Csak verdesett a szárnyaival egy helyben és bámulta a bájosan integető tündért. Megbabonázva bambult rá. Aztán megemelte az egyik lábát a hatból, hogy visszainteget a tündérnek, ám egy fényes pukkanás kíséretében, eltűnt a lényecske.
Szurka, menetirányt váltott és kiinalt az ablakon. Épp belefutott Csőrkébe és kamaszodó fiókáiba. Gyorsan csatlakozott hozzájuk, hogy elmesélje a különös történetét. A veréb, csak kacagott a hallottakon. Egy szavát sem hitte a méhnek.
- Elaludtál te a sok nehéz nyalánkságtól. A cukor okozta ezt az álmot, barátom! – vélekedett a veréb és csak kuncogott és kuncogott. Persze, csak azért hitetlenkedett, mert vele még nem tett varázslatot a jóságos tündér. Ám, ahogy mondani szokták arra felé is, ami késik, az nem múlik!
