22. rész

2012.06.01.

 

 

Nagy eseményre készült Csőrke és a családja. Mivel a fiókák felcseperedtek, eljött az ideje, hogy megkeresztelkedjenek. Igazából, a keresztelőt, a verébasszony tartotta fontosnak. Az ő családjában régi hagyomány, hogy minden fióka néhány hetesen átesik a keresztségen. Egy keresztszülőt kap maga mellé, aki egyben pótszüleje is. A keresztapa, vagy keresztanya épp úgy besegít a fióka gondozásába, mint a valódi szülők. A verébasszony ezt nagyon szép dolognak találta. Ellenben Csőrkének, ismeretlen volt ez a szokás, az ő családjában egyetlen megkeresztelkedett veréb sem található. Ám, mivel a feleségének nem akarta kedvét szegni a dologban, beleegyezett a keresztelőbe.

Miután megegyeztek az ünnepi összejövetel megszervezésében, akadályba ütköztek. Abban ugyanis nem tudtak egyezségre jutni, hogy melyik fiókának ki legyen a keresztszülője. A veréb asszony úgy vélte, hogy egy verébnek, csak is veréb lehet a keresztanyja, vagy keresztapja. Az ő családjában csak egyszer-kétszer volt másként. A húgát egy széncinege tartotta a keresztvíz alá, mert a széncinegék már többször hívták keresztelésbe a verebeket. Illet viszonozni a felkérést. Az apukájának pedig egy bagoly lett a keresztapja, mert szomszédok voltak a bagolypárral. Olyan jó viszony alakult ki a két család között, hogy egyszerűen muszáj volt bagoly urat felkérni keresztapának.

Szóval Csőrke felesége szerint nem rendkívüli, ha egy verébnek nem veréb a keresztszüleje. Viszont az szokatlan lenne, ha egy sün vagy egy méh lenne az. Ugyanis Csőrke azt akarta, hogy a két jó cimborája keresztszülővé váljon a családjukban. A felesége tiltakozott az ötlet ellen. Úgy vélte, hogy rajtuk nevetne az egész erdő, ha ez így történne. Csőrke, persze megbántódott ezen. Szerinte a barátai, egyáltalán nem szégyellni valóak. Sőt, biztosra vette, hogy mindkettő örömmel vállalná el a feladatot.

A verébasszony is figyelmes volt a férje iránt, ezért nem hagyta, hogy sokáig bánkódjon a probléma miatt. Úgy határozott, hogy a négy fióka közül egy-egynek legyen a keresztszüleje Szurka és Gombóc. A másik kettőnek meg veréb rokonokat kérnek fel. Ez az ajánlat már tetszett Csőrkének is. Ezért meg is kezdték a szervezést.

Mindenképpen a 101 éves, vén tölgyfa alatt akarták rendezni az ünnepséget. Azért ott, mert annak az öreg tölgyfának a lombja alatt házasodtak össze. Meg azért is, mert jó sok meghívott elfér az árnyékában. Bizony, kellett is a nagy hely. Baglyokat, cinkéket, szarkákat, rigókat, több nemzettségre való verebet, számtalan emlősállatot és bogarakat csődítettek össze a nagy napra. Csaknem az erdő valamennyi lakója meghívást kapott. A picinyke bogaraktól, a termetes őzekig, majdnem mindenkit odavártak a tölgyfa alá. Csak a ragadozókat nem várták tárt karokkal. Egyetlen húsevőt sem hívtak az összejövetelre. Bár, biztosak voltak benne, hogy egy-két rókafi megbújik majd a bokrok alatt, hogy szemmel tartsa a vendégsereget. Ám szerencsére, a sokadalom, ijesztő szokott lenni a rókák számára. Olyankor megfelelően távolságtartóak.

A nyári meleg is visszavett az erejéből a nagy napon. Bizonyára nem akarta, hogy az egybegyűlteket kínozza a forróság a keresztelő perceiben. Csőrke és a felesége, a szürke gémet kérték fel keresztelőnek. Jókora csőrébe, képes annyi vizet felszippantani, amivel mind a négy fióka búbjára rá tudja csorgatni a keresztvizet.

Éppen délben kezdtek bele az ceremóniába. Álltak hát sorban a sárga csőrű, nagy gém előtt. Legszélén állt a két büszke szülő. Mellettük felváltva egy fióka és a hozzá rendelt keresztszülő. A sort a verébasszony megőszült édesapja zárta. Őt nem csak tiszteletből állították maguk közé, hanem a verébnagypapa tanúsítója lett a keresztelő szabályos lefolyásának is. A keresztelkedők mögött pedig síri csendben fülelt és lesett a sok meghívott.

A felkeresztelő, a gém, sorra megkérdezte a keresztszülőket, hogy vállalják-e a fióka egész életére szóló feladatukat. Mindenkinek egyenként kellett felelni a kérdésre. Mikor Gombócra került a sor, megszeppent, ahogy szokott. Szemei könnybe lábadtak. Nagyon jó érzés volt számára, hogy keresztapává válhat. Alig tudott megszólalni a meghatódottságtól.

- Igen,…igen,…vállalom a keresztszülőséget. – szipogta elérzékenyülve a sün. Vele ellentétben, Szurka, igen katonásra vette a keresztelőt. Jó peckesre kihúzta magát és hangsúlyosan, szinte kiabálva mondta: - Igen! Vállalom! – Méltóságteljesen feszített a keresztgyermeke mellett, akinek csupán a térdéig ért. Ám termeténél jóval nagyobb volt a szívében duzzadó büszkeség. Miután minden keresztszülő kijelentette, hogy vállalja az édes terhet, amit ettől a naptól viselnie kell, a gém vizet csorgatott a fiókák fejére. Néhány csepp víz, amivel szentesítette a keresztelőt. Megható pillanatok voltak ezek. Az érzékenyebbek könnyeket is hullajtottak. A két szülő szintén nagyon meghatódott. A verébanya tekintetét örömkönnyek homályosították el. Felemelő érzés volt mindkettejüknek, hogy ilyen szép pillanatokat élhettek meg a barátaikkal, ismerőseikkel együtt.

Mi más is tehette volna kerekebbé az ünneplést, mint egy éjszakába nyúló mulattság. Zenéltek a tücskök, a vendégsereg jókedvűen ropta a táncot, a szentjánosbogarak pedig hangulatos fényt bocsájtottak a vigadozók feje fölé. Nem is akarózott senkinek sem hazamenni az öreg tölgyfa alatti mulatozásból. Ám, mivel a frissen keresztelt fiókákat elnyomta a fáradtság okozta álom, mindenki jobbnak látta, ha elcsitul a dínom-dánom. Szépen sorra haza szállingóztak a vendégek. Gombóc és Szurka a végére maradtak. Az újdonsült keresztapák, csak nehezen tudtak elválni édesen szendergő keresztgyermekeik mellől. Sokáig csak álltak, a fűben összebújt apróságok felett, és meghatódva nézték a békésen pihegő fiókákat. Megint új dolgot tanított nekik az élet. Rájöttek, hogy hármójukat már nem csak a barátság köti össze. Ettől a naptól egy furcsa, de egymáshoz igen ragaszkodó család lettek. Ezzel a boldogító érzéssel tért nyugovóra az erdő valamennyi lakója.