17. rész

2012.04.28.

 

 

 

Nemrégiben Csőrke és párja nagy szívességet tettek egy tyúknak. Miután egy róka elrabolta tyúkanyó tojását, az erdőben néhány mókuskölyök meglelte. Aztán a mókusok becsempészték a tojást a verébpár fészkébe. Csőrke felesége pedig volt olyan kedves és testének melegével kiköltötte, világra segítette a csibét. Tyúkanyó rettentő hálát érzett az erdő valamennyi lakójával szemben, ezért megkérte őket, hogy látogassák meg a tanyán, ahol élnek.

A nyár borússá fordult, napok óta szemerkélt az eső. Szurka ilyen időben nem szerette kivezényelni a rajt. Inkább a kaptárban szoktak elfoglaltságot keresni maguknak, ha odakinn esik. Így aztán Szurka megfelelőnek találta a napot, hogy magukra hagyja a méheket. Elrepült Csőrkéhez és Gombóchoz, hogy elhívja őket tyúkanyóhoz látogatóba. A barátainak tetszett az ötlet, ezért elindultak a tanyára.

Nem lakott túlságosan messze tyúkanyó és a baromfik, de hát Gombóc tempójában minden olyan távolinak tűnt. Piciny lába lassan vitte, szárnyas barátai nem győzték bevárni a le-lemaradozó Gombócot. Ráadásul útközben elkapta őket egy zuháré is. Így aztán megfáradva és elázva érkeztek meg a tanyára. Igazi újdonságként hatott Gombócra és Csőrkére a tanya világa. Még sosem jártak ezen a helyen. Nem láttak se tehenet, se lovat, se bárányokat, se azt a sokféle baromfit. A hatalmas ló ijesztően hatott Gombócra. A nagy paták mellett szinte futva suhant el. A tehenet is jókora ívben elkerülte, nehogy méretes hátsójával ráfeküdjön. A mekegő kecske meg üldözőbe vette és a szarvával fenyegette. Gombócnak majd kiugrott a szíve riadtában. Egészen megkönnyebbült amint beértek a baromfiudvarba. Ott legalább egyetlen nagytestű állat sem élt.

Barátságos helynek látszott a baromfiudvar. A kacsák, libák, tyúkok szorgalmasan csipegettek, kapirgáltak, vagy tocsogtak a tócsában. A vendégek megálltak az udvar közepén és tyúkanyót keresték. Nem volt egyszerű felismerni, hiszen minden tyúk olyan egyforma. Ám tyúkanyó rögtön meglátta az érkezetteket és a fogadásukra sietett. Három sárga csibéje pedig árnyákként vonultak utána.

- Hát eljöttetek? Azt hittem, hogy nem fogtok meglátogatni minket. – mondta nekik tyúkasszonyság.

- Megígértük, hogy eljövünk. – felelte Csőrke. – No, hol van a kicsike?

- Itt van a drágám. – Tyúkanyó, szárnyával maga mellé terelte csibéjét, amelyik cseppet sem volt másabb a másik kettőnél. A vendégek nem is értették, hogy az anyuka miképpen tudja megkülönböztetni a gyermekeit. Színre, formára, nagyságra megegyezett a három csibe.

- Na, mi van kisöreg? – viccelődött vele Csőrke. – Milyen volt az erdőben? Tetszett a móka, igaz?

A csibe megszeppenve pislogott az idegenekre. Az anyja megsimogatta a csibe tollas fejecskéjét és arra biztatta, hogy mondjon valamit. Ám a kicsikét nem lehetett szóra bírni, félt a vendégektől. Csak bújt az anyja tollai közé és egy pisszenésre sem volt hajlandó.

Nem így a kakas, aki egyszeriben az udvar közepén termett. Kitárta a szárnyait és akkorát kukorékolt, hogy még a békés teheneknek is végigfutott a hideg a hátukon. A vendégeknek is sértette a fülüket ez az éles hang. Meg aztán látták, hogy kakas úr nem valami kedvesen tekint rájuk. Morcos képet vágva lépkedett a vendégek felé. Tyúkanyó idegesnek látszott az ura láttán. A csibék is odabújtak az anyjuk szárnya alá. Kakas úr gőgösen felszegte a fejét és felháborodottan kérdezte tyúkanyótól:

- Ezek meg kifélék?

- Tudod, ők találták meg a kicsikénket az erdőben. A veréb és a felesége nevelte ki a drágánkat. Eljöttek meglátogatni minket.

- Hát, ha megnézték a tanyát, akkor már mehetnek is!

- Drágám, hiszen csak most jöttek. – panaszkodott tyúkanyó csak úgy csendesen. Nem szokott ő vitatkozni az urával, hiszen a baromfiudvarban senkinek nincs akkora tekintélye, mint a kakasnak. Csupán próbálta megvédeni a megszeppent vendégeket. Ám kakas úr nem óhajtott barátságos lenni a látogatókkal. Továbbra is csípős tekintettel vizslatta az idegenek. A sértő megjegyzéseit pedig nem rejtette véka alá.

- Ez itt, csupa tüske. – mutatott a kakas a sünre. – Hozzá sem lehet érni. Ez pedig egyetlen csípésével képes megbetegíteni bárkit. – Szurkára bökött e tekintetével. – Na, ez meg egy ricsajos népség. Olyan zajosak, hogy meg lehet süketülni tőlük. – Ezzel a mondattal Csőrkére célzott. A három barát igen megsértve érezte magát. Ilyen fogadtatásban még soha nem volt részük. Nagyon-nagyon megbántotta mindhármukat a kakas. Szurka rögvest hangot is adott felháborodásának.

- Nono! Ne kötekedjen velünk kakas úr, mert mindjárt megtapasztalja, milyen erő van bennem. – a méh megrezegtette a fullánkos hátsóját, jelezvén, hogy csípni fog ha tovább bosszantja a kakas.

- Engem meg ne nevezzen ricsajosnak. – háborgott Csőrke – Maga talán halkan kukorékol? Attól lehet csak megsüketülni! – Csőrke lábujjhegyre pipiskedett, hogy nagyobbnak látszódjék. A szárnyaival meg csapkodni kezdett, mert meg akarta rémíteni a kakast. Kakas urat azonban nem lehetett könnyen megriasztani. Nem egy ijedős fajta volt.

- Így velem senki nem beszélhet a saját udvaromban! – kiabált a kakas és igencsak vörösre színeződött a feje a dühtől – Gyere drágám! Szóba se állj ezzel a hepciás népséggel! – morgolódott a kakas. Tyúkanyó nagyon kellemetlenül érezte magát. A férjura nem bánt kedvesen a vendégekkel és ez tyúkanyónak is rosszul esett. Ám a kakas mégiscsak a baromfiudvar vezére. Vele senkinek nem szabad ellenkezni. Ezért aztán fájó szívvel eltávolodott a vendégektől.

- Jobb, ha tényleg megyünk. Jó szándékkal jöttünk és csúnya fogadtatást kaptunk. – mondta Gombóc, aki szokás szerint nyugodtabb volt a társainál. Szurka továbbra is rázogatta a fullánkját és berregtette a szárnyait. Legszívesebben fenéken szúrta volna a kakast. Csőrke is csak feszítette magát, harciasan domborította a begyét. Kedve lett volna összeugorni a kakassal. – Fiúk, menjünk! – mondta mégegyszer Gombóc. Szurka és Csőrke lassan lenyugodtak. Kakas úr pedig újra kieresztette hatalmas hangját. Ezzel a kukorékolással azt kívánta jelezni, hogy egy percig sem akarja tovább látni a vendégeket. Gombóc és barátai tudomásul vették, hogy menniük kell. Meglehetősen rossz hangulatban távoztak. Még soha ilyen rosszindulatú állattal nem találkoztak, mint ez a kakas. Abban mindhárman egyetértettek, hogy többé sosem teszik be a lábukat a tanyára. Illetve Szurka még egyszer újra el akart jönni. Egy csípéssel még adósnak érezte magát. Tudta, hogy egy szuri erejéig még vissza fog térni a tanyára, amiért ilyen csúnyán elbánt velük a kakas.