16. rész

2012.04.23.

 

 

 

Szurka és a raj, serényen gyűjtögették a virágport a mezőn. Igazán dúskáltak a nektárban, a szikrázó napocska ezernyi virág szirmait bontotta ki. Alig győzték hordani kosárkájukban az édes port, amiből majd az aranyló mézet készítik.

Minden méh keményen dolgozott, tette a dolgát. Szurka, látván a raj szorgalmas munkáját, úgy döntött, hogy magukra hagyja őket egy rövidke időre. Elröppent az erdőbe, hogy megnézze nyílnak-e a gyümölcsbokrok? Néha-néha az erdő növényeinek nektárját is szokták szívogatni, hiszen jólesik a változatosság a mezei virágok után. Például az erdei somnak rettentően ízletes a nektárja. Azt semmiképp nem szabad kihagyni. Arra szánt most néhány percet, hogy felfedezze, miről lehetne még gyűjteni, miután a mezőn végeztek a munkával.

Repülés közben a növényeket figyelte és nem nézett az orra elé. Pedig jól tette volna, ha előre is figyel és nem csak lefelé. Így történt meg, hogy beleszáguldott egy kifeszített pókhálóba. Gyors iramban repült, ezért teljes testfelületével ráragadt a hálóra. Nagy erővel pörgette a szárnyait, próbálta kirántani magát a csapdából. Persze tudta, - hiszen történt már vele ilyen - hogy sokszor lehetetlen kiszabadulni a hálóból. Hiszen a fonalak még a legjobb minőségű méznél is ragacsosabbak. Először kisbogár korában esett bele a pók csapdájába. Akkor pont ilyen figyelmetlen volt, mint most. Ám egy hirtelen jött vihar szétszaggatta a hálót és így tudott kikerülni a pók fogságából. Másodszor pedig már felnőttként repült bele a hálóba, több rajtársával együtt. Akkor a fán lakó szarvasbogár pártól kaptak segítséget. A szarvasbogarak a hatalmas csáprágójukkal egészen egyszerűen kivágták őket a háló fogságából. Persze ez a segítség több kosár mézbe került a méheknek, de akkor szintén nem tudtak volna saját erőből megmenekülni.

Most viszont úgy látszott, hogy magára maradt. Hiába berregtette a szárnyait és emelgette a potrohát. Egyetlen lábát sem tudta elszakítani a hálótól. Addig-addig ficánkolt a hálóban, hogy felébresztette a pókot. Előcammogott a morcos képű nyolclábú és Szurkára villogtatta pont szemecskéit. Szurka ijedtében még jobban vergődött a hálóban. Minden erejével küzdött, hogy kiszabadítsa magát a ragacsból. Közben saját magát szidta, hogy miért kellett berepülnie az erdőbe? Aggódott a raj miatt, akik már nyilván szétszéledtek. Ha a királynő megtudja, hogy nem ügyelt a csapatra, bizonyára elkergeti a kaptárból. Micsoda őrültség volt magára hagyni a rajt. Micsoda nagy bajba sodorta magát. Már csak abban reménykedett, hogy pók uraság megkegyelmez neki. Bele is kezdett a könyörgésbe, hátha meghatja vele a pókot.

- Jaj, kérlek, ne bánts! Nekem most fontos lenne elmennem. Ezernyi méh vár rám a mezőn. Kérlek, hagyjál elrepülni. – rimánkodott Szurka. Ám egy pók sem a jólelkűségéről híres. Aki a pókhálóba ragad, az a pók gyomrában fogja végezni. Ezt Szurka is jól tudta, ezért szüntelenül küzdött a szabadulásáért. Közben pók úr elindult feléje a hálón. Félelmetesen nagy és gonosz volt. A hosszú lábaival meg olyan gyorsan haladt, hogy hipp-hopp Szurka mellett termett. Eltökélte, hogy megeszi a csapdájába esett méhet. Már emelte is szőrös lábát, hogy megkaparintsa a foglyát, ám ekkor váratlan megmentő érkezett.

- Jövök, Szurkaaa! – ez a kiáltás hangzott fel és nagy robajjal süvített valami a levegőben. Szurka semmit nem látott, hiszen arccal bele volt ragadva a hálóba. Aztán az egyik pillanatban még lógott a fonalak között, a másikban már a fűben feküdt. Barátja, Csőrke pedig ott állt felette.

- Jól vagy, barátom? – kérdezte tőle a veréb. Szurka feltápászkodott. Átmozgatta a porcikáit, megjáratta a szárnyait. Nem hitt benne, hogy megmenekül a pók karmai elől.

- Nagyon köszönöm, hogy megmentettél. – lihegte, mert még mindig rettentően kimerült  volt. Tényleg csak egy hajszálon múlott, hogy nem lett pókvacsora belőle.

- Épp erre jártam, de azt hiszem, jókor jöttem.

- Nagyon is jókor. Az az óriás épp be akart kebelezni.

- Tudod mit? Menjünk el Gombóchoz és meséljük el neki, hogy mi történt veled.

- Nem lehet. A rajt már túl sokáig hagytam egyedül. Lehet, hogy szanaszét repültek. – felelte Szurka. Aztán fűcsörgésre figyeltek fel. Mozgolódott az aljnövényzet és Gombóc fúrta elő magát a bozótból.

- Szervusztok! Történt valami? Olyan riadtak vagytok. – mondta nekik Gombóc. Szurka összekapta magát. Nem akarta, hogy a raj meglássa vagy megtudja, hogy mi történt vele. A tekintélyének nem tenne jót ha kiderülne, hogy figyelmetlen volt.

- Most már minden rendben van. – felelte a méh és tényleg azt érezte, hogy megnyugodott ez eset után. Feltekintett a magasba, ahol még néhány perce céltáblaként kifeszítve terült el. Pók uraság morcos ábrázattal javítgatta a megrongált hálóját. Igaz, most nem járt sikerrel, de tudta, hogy hamarosan valaki megint beleakad a hálójába. Szurka ezentúl sokkal-sokkal óvatosabb lesz, hogy ne ő legyen az a valaki.