15. rész

2012.04.19.

Egy reggelen rég nem látott vendég érkezett Csőrkéhez. Egy veréb, egy közeli rokon kereste fel, akivel hónapok óta nem látták egymást. A rokon ugyanis jó ideje nem az erdő lakója, hanem már városlakó. Születése óta ő is az erdőt, mezőt járta, ám egy szerelem miatt a városba költözött. Azóta először tért vissza régi otthonába.

Csőrke nagy örömmel fogadta az unokatestvérét. Megállás nélkül faggatta a városi életről. Mindenre kíváncsi volt, ami a rokonnal történt az elmúlt időszakban. Az unokatestvér pedig áradozott az új életéről. Elmesélte, hogy százszor jobb dolga van a városban. A város sokkal melegebb hely, mint az erdő. Még télen sem kell fázni a városi madárnak. A fészekrakást pedig egyenesen el lehet felejteni, hiszen az emberek odúkat készítenek a madaraknak. Az odúk pedig olyan komfortosak, hogy egy fészek sem tud olyan kényelmes lenni. Az élelemszerzés pofon egyszerű. Ezeket a madárházikókat teletömik mindenféle jósággal. Ám ha mégis elfeledkeznek erről a szokásukról az emberek, akkor a parkokban rendesen meg lehet tömni a bendőt. Az emberek ezekben a pihenő parkokban dobálják az élelmet a madaraknak. Mindenféle finomságot szórnak a madarak elé. Látszik is a jólét a városi verebeken és galambokon. Ott aztán nincs sovány madár. Mutatta is a begyét Csőrkének, hogy milyen jól kigömbölyödött mióta a városban él. Aztán még azt is megemlítette, hogy a város rettentően biztonságos hely. A kutyákat, macskákat lakásban tartják. Róka, nyest vagy bármiféle ragadozó meg sem fordul a városban. Összességében nyugalom és jólét a sorsa a városi verébnek. Ő bizony nem bánta meg, hogy elköltözött az erdőből. Azóta már fiókái is születtek és  meg sem engedi nekik, hogy az erdők, mezők közelébe repüljenek. Nem kell azoknak megismerni az itteni életet.

- Az erdő a múlt. A város, nos, az a jövő. – így foglalta össze a tapasztalatait a veréb rokonság. Csőrke nem győzött ámuldozni a hallottaktól. Rettentően tetszett neki, amit most megtudott. Ezért aztán délután közölte a kis feleségével, hogy költözniük kell. Mindent elmesélt a kedvesének, amit a rokontól megtudott. A feleségének is megtetszett az ötlet és beleegyezett a költözésbe. Még este nekikezdtek rendbe tenni a fészküket, hogy kitakarítva hagyják el. Ha szép, tiszta egy fészek, szívesen költözik bele bárki. Ők meg már úgy tervezték, hogy többé nem térnek vissza. Örömmel adták át másnak.

Amint így takarítgatják az otthonukat, megérkezett Szurka. Éppen csak arra járt és bekukkantott hozzájuk. – Nagytakarítást csináltok? – kérdezte a verébpárt.

- Nem egészen. Tisztán akarjuk itt hagyni. Holnap költözünk a városba. – közölte Csőrke a méhvel és igen nagy büszkeség volt a hangjában. Szurka meghökkent a hír hallatán.

- Tessék? Ti elköltöztök innen?

- El ám. Pontosan napkeltekor útra kelünk. Jaj, már alig várom.

- Na és mi lesz velem meg Gombóccal?

- Mi lenne? Majd néha eljövünk hozzátok vendégségbe. Nem túl sűrűn jövünk majd, mert a városi élet olyan fantasztikus, hogy nehéz lesz otthagyni. Ha pedig megszületnek a fiókáink, nem akarom, hogy megismerjék ezt a veszélyes és küzdelmes erdei életet. Egy jobb életbe fognak megszületni. Nekünk is ezt a mesés jövőt kell választanunk. – mondta Csőrke és pontosan úgy beszélt, mint a városi rokona. Szurka megrázta kicsiny, csápos fejét. Cseppet sem tetszett neki, amit látott. El is rohant Gombócért, hogy segítsen lebeszélni a verebeket az utazásról.

Mikor mindketten megérkeztek, Csőrke és párja már befejezték a rendrakást. Utoljára körbenéztek a környéken. Megelégedve vették tudomásul, hogy másnap repülnek az új otthonukba. Rettentő boldognak érezték magukat.

Gombóc felkiáltott hozzájuk a fa tövéből: - Csőrke, szeretnék veled beszélni! Gyere ide hozzám!

A veréb leszállt a sün mellé. Már most látszott Csőrkén a változás, pedig még el sem utazott. Egészen megbabonázta a városi életbe való vágyakozás. – Igaz, hogy el akarsz menni közülünk?

- Bizony ám! Felkel a nap és repülünk a jobb élet felé. Úgy várom már! Annyira jó életünk lesz! Végre úgy élhetünk, ahogy mindig is akartunk.

- Hát figyelj, én ismerek valakit, aki járt a városban. Ugyanolyan nagy reményekkel ment oda, mint te. Ám amilyen gyorsan csak lehetett, visszajött az erdőbe. Tudod miért tette ezt? Azért, mert hiányoztak a barátai. A városban mindenki csak magára figyel. Szinte eltapossa egyik a másikat, csak hogy neki jobb legyen. Ellopják egymás dolgait. Ellopják egymástól az élelmet, a házat. Az egyik bántja a másik gyereket. Mindenki csak ellenségeskedik. Nem szeretik egymást a városi állatok. Ott nincsenek barátságok. Szörnyű egy világ van arrafelé.

- Ez nem igaz! Neked fogalmad sincs róla milyen jó ott. Nekem pont ma meséltek a város szépségéről. Semmiképp nem szeretném kihagyni.

- Nos, az a helyzet, hogy én pontosan tudom, miről beszélek. Én voltam az a valaki, aki járt a városban. Pár napnál tovább nem tudtam maradni, annyira rosszul éreztem magam. Soha nem akarok a város közelébe menni. Már csak azért sem, mert nem szeretném elhagyni a barátaimat. Te meg Szurka szinte a testvéreim vagytok. Te nem így érzel, Csőrke?

Csőrke bizonytalanul pislogott. Nem is tudta, hogy mit gondoljon. Ebben a percben meglehetősen elszomorodott. Már nem repesett a szíve az elutazás gondolatától. Szurkára és Gombócra gondolt, akik mindenkinél fontosabbak voltak neki. Valóban úgy összenőttek mióta ismerik egymást, mintha testvérek lennének. Mi lenne vele a városban a testvérei nélkül? Nem ér annyit ez az egész költözés, hogy elszakadjon a legjobb barátaitól.

- Nem megyünk sehová! – jelentette ki a feleségének Csőrke. A fiatalasszony értetlenül pislogott a férjére. Ez a döntés nagyon meglepte őt. Ám amint látta, hogy a három barát összeölelkezik és örülnek egymásnak, már mindent megértett. A barátság valóban fontosabb a legcsábítóbb jólétnél is. Ezt most már Csőrke is megértette egy teljes életre.