Kézműves bemutatkozások
2012.03.24.
Meghökkentő, hogy milyen furcsa dolgokra lehet bukkanni az erdőben. Mindenféle haszontalan holmi, kidobott ócskaság bukkan fel időről időre a természetben. Az emberek az erdőkben próbálnak megszabadulni a felesleges dolgaiktól. Az erdei élőlények megszokták, hogy fel-felbukkan az otthonuk körül egy-két szemétkupac. Vannak állatok, akik szenvednek a bűzös hulladékoktól. Vannak viszont olyanok, akik örömmel látják az ilyesmit, mert élelmet remélnek benne.
Gombóc is szerette, ha turkálhat a szemétben, hiszen már eddig is annyi jó dolgot talált a lomokban. Tulajdonképpen az egyik kedvenc elfoglaltsága volt a turkálás, egyáltalán nem tartotta szégyenletesnek vagy taszítónak. Az egyik reggelen is nagy kupac kidobott lomra lelt. Volt abban a halomban mindenféle erdőbe nem való dolog: üveg, műanyag, vas, gumi, ruhadarabok. Illetve akadt még valami, ami igen ritka darab arrafelé. Egy plüssfigura. Persze Gombócnak sejtelme sem volt róla, hogy a vele szemben álló, gombszemű, szivaccsal kitömött sün, egy gyermekjáték. Hiszen épp olyan volt, mint ő. Egyetlen furcsa vonása az volt, hogy se nem mozdult, se nem beszélt. Csak állt a fűben, szépen, kövéren, sűrű tüskékkel. Gombóc arra gondolt, hogy az idegen sün eltévedhetett, hiszen még sosem találkozott vele. Nyilván megijesztette az, hogy nem tudja, hogy hol van. Ezért aztán Gombóc, beszélgetéssel próbálta feloldani az idegen sün bátortalanságát.
- Szervusz! Mi járatban vagy erre felé? Talán keresel valakit? – kérdezte Gombóc. Az idegen nem felelt. Csak állt, ahogy eddig és meresztette a nagy, fekete szemeit. – Idevonzott a szemét, igaz? Én is szeretek turkálni az ilyesmiben. Néha egészen hasznos dolgokat lehet találni. Meg aztán élelem is akad ilyenkor. Ha gondolod, szívesen segítek keresgélni.
A plüss sündisznó nem tudott felelni, de még csak meg sem értette Gombóc szavait. Gombócnak pedig nem okozott feltűnést, hogy nem egy élő lénnyel áll szemben. Még mindig azt gondolta, hogy az idegen túl félénk ahhoz, hogy megszólaljon. Ezért úgy vélte, hogy egy finom alma meghozza majd a bátorságát.
- Rögtön jövök! Várj meg itt! – mondta Gombóc a sün társának és eltipegett a közeli vackába. Nem volt irigy, boldogan adott a sajátjából, főleg egy rokonnak.
Mikor visszatipegett az almával a hátán, az idegen pontosan ott állt ahol addig. Egy lépést sem mozdult. – Köszönöm, hogy megvártál. Fogyaszd el ezt az almát. Biztosan nagyon éhes vagy. – mondta neki Gombóc és az orrával a sün elé gurította a gyümölcsöt. Ám az idegen sün meg se köszönte, el sem fogadta az almát. Némán meredt előre és egy kukkot sem szólt. A békés Gombóc egyáltalán nem dühödött fel ettől, hanem tovább próbálkozott szóra bírni a plüsst.
- Talán a házi kosztot szereted? Mondjuk, látszik is rajtad. Elég jó húsban vagy. Jaj, remélem nem bántottalak meg. Nem arra gondoltam, hogy kövér vagy. Csak tudod elég kerek a formád. Persze ez nem baj. Hiszen úgy szép a sün, ha gömbölyű. Nem igaz? Nekem is azért lett Gombóc a nevem, mert kerek vagyok. A barátaim szerint hasonlítok egy labdára. Szerinted is? – A vattapamaccsal töltött, gombszemű, varrott sün néma maradt. Nem beszélt, nem mozdult, hiszen ő csak egy játékfigura volt. Csőrke már jó ideje leste egy fa ágáról, hogy mit művel a barátja a plüss állattal. Alig bírta magában tartani a nevetést. Ennél mókásabb dolgot még nem látott. Gombóc egy játékhoz beszél, akit ráadásul meg is akar etetni. Csőrke úgy gondolta, hogy ezt Szurkának is látnia kell, ezért elrepült érte.
Mire visszaértek és megbújtak egy bokorban, Gombóc már körtével kínálta az idegent és lelkesen beszélt hozzá. A bokorból leskelődő Csőrke és Szurka már majdnem megpukkadtak a kuncogástól. Alig bírták visszafogni a hangos nevetést. Mikor Gombóc arra kérte a plüss sündisznót, hogy meséljen már ő is magáról, akkor Csőrke végérvényesen felhahotázott. Ezt már nem bírta magában tartani. Ezt a vicces jelenetet nem tudta összezárt csőrrel nézni. Hangosan nevetett. Gombóc mikor meghallotta a barátja hangját, odaszólt neki.
- Te vagy az Csőrke? Gyere ide! Bemutatom az új barátomat. – A veréb és a méh is leszálltak a fűbe. Az ábrázatuk vörös volt a sok kuncogástól. Igazából még mindig nevetgéltek. – Ti meg miért vagytok ilyen furcsák? – kérdezte őket a sün.
- Mondd csak, láttál te már kitömött sünt beszélni? – kérdezte tőle a veréb. A plüss állat hátán egy nyílás tátongott. Csőrke a nyíláson át kicsippentett egy vatta darabot. Gombóc mikor meglátta a veréb csőrében a fehér pamacsot, mindent megértett. Azért nem szólt hozzá az idegen, mert ő egy játék, egy kitömött báb. Nem egy messziről jött, eltévedt, kiéhezett sün. Pedig annyira kedvesnek találta.
- Nem baj. – mondta végül Gombóc. – Annyira megszerettem, hogy megtartom. Elviszem a vackomba és ha bármikor ránézek, a mai nap fog eszembe jutni róla.
Az elhatározást tett követte. Hárman elhúzták, ellökdösték a plüss állatot Gombóc otthonába. Ott Gombóc szépen elhelyezte, levelekkel kitámasztotta. Este pedig odabújt a plüsshöz és úgy aludt el. Nem csak emléknek volt megfelelő, hanem párnának is.
